Bemutatkozás
A Nicki Fergeteg Közhasznú Néptánc Egyesület, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, a "nicki fergeteg" [ejtés írás szerint], 2001-ben alakult meg, az egykori Nicki Tánccsoport utódaként. Az együttes jelenlegi elnöke Blaskó Péter, művészeti vezetője Tamás Tibor.
A vegyes összetételű, 40 főt számláló csoportban különböző generációk táncolnak együtt, pl. szülők a gyermekeikkel.
A tánccsoport jelenkori magját az egykori alapító táncosok alkotják, hozzájuk számos új tag csatlakozott még Nickről, Mesterházáról, Uraiújfaluból, Hegyfaluról, Jákfáról, Sárvárról, Csánigról, Vasegerszegről és Répcelakról.
Legfőbb feladatukként hűen őrzik és képviselik a magyar néphagyományt, a magyar néptánc szeretetét.
Az egyesület története
A Nicki Fergeteg Közhasznú Néptánc Egyesület elődje 1974 októberében, Koloszár István tanár úr vezetésével alakult meg Nicki Tánccsoport néven.
Az akkoriban már regionális szerepet betöltő néptánccsoport nem csupán Nick község lakóiból szerveződött, hanem a környező falvakéból is. Így uraiújfalusi, répcelaki és beledi táncosok is tagjai lettek a csoportnak.
A Nicki Tánccsoport rendszeres résztvevője volt az évente megrendezett körmendi májusfa kitáncolásnak, mely elismeréseként elnyerték a Megye Kiváló Együttese címet. Fennállásának 12 éve alatt a nyugat-dunántúli régióban megismerhették őket Kaposvártól Győrig, sőt, 1979-ben meghívást kaptak egy lengyelországi turnéra is.
A fellépéseken túl az együttes alapfeladata volt a helyi hagyományok - szüreti felvonulások, rönkhúzások, jeles napok - megünneplése, életben tartása is. Legjelentősebb rendezvényük a szüreti felvonulás volt, mely hagyomány - az adatközlők elmondása szerint - Nick községben 1965 óta élt. Ezen kívül számos eseményen felléptek, és megmutatták, hogy él még a magyar néphagyomány, követendő példát állítva kicsiknek, nagyoknak.
Sajnos, az együttes vezetőjének tragikus halálával 1986
októberében a Nicki Tánccsoport is kezdett megszűnni. Vele együtt
hanyatlott a falu hagyományainak őrzése is. A csoport népszerűsége miatt
új művészeti vezetők kerültek Nickre: Borsos Géza, Kondora István, ám a
10 éves jubileum után a tánccsoport végleg megszűnt.
Az alapító - Koloszár István
Koloszár István tanító úr, a Nicki Tánccsoport alapítója nem csupán e közösséget hozta létre, hanem 1963-ban Vágon vegyeskar szervezésével is próbálkozott. Az 1970-es években a népi kultúra ápolásának virágkorában a lelkes Koloszár tanító úr ismét maga köré gyűjtötte a nótás vági férfiakat. Ekkor alakult meg a ma is működő csoport, Vági Rábakör néven.
A jelen - A nicki Fergeteg Közhasznú Néptánc Egyesület
A Nicki Tánccsoport 2001 tavaszán alakult újjá, immáron Fergeteg Néptánc Egyesület néven.
A gondolat, hogy a csoport újra működjön sokak fejében ott motoszkált már régóta. A "trombitás" szerepe Incinek jutott, ő hívta találkozóra a társakat, így a csoport tagjai 15 év múltán újra összeálltak. A művészeti vezetést Tamás Tibor vállalta el, és rögtön felkínálta egy fellépés lehetőségét is az általa szervezett LAKI KALINKÓ népzenei találkozón (2001. június) A néptáncosok két hónap próbát követően kirobbanó sikert arattak a répcelaki fesztiválon.
Az együttes 2003. július 15-től közhasznú egyesületként működik.
A "Fergeteg" elnevezés a véletlennek köszönhető. Zsuppán Ernő névadó a csapatban rejlő fergeteges erőt megérezve keresztelte a csoportot Fergeteg Együttesnek. Tamás Tibor véglegesen elvállalta a művészeti vezető szerepét, s azóta is kitartóan oktatja a népzenét és a néptáncot.
A tánccsoport rendszeresen vesz részt nemzetközi és regionális megmérettetéseken, így, pl. Gencsapátiban, Balfon, Körmenden, vagy akár a szlovákiai Martoson megrendezett rendezvényeken. Ezen felül állandó résztvevői falunapoknak, kulturális összejöveteleknek, szüreti és egyéb fesztiváloknak, néptánctalálkozóknak, jótékonysági rendezvényeknek, nyugdíjas találkozóknak, és számos egyéb rendezvénynek is.
2012-ben az együttes tulajdonába került a tagok által csak "Fergeteg Lakként" emlegetett nicki iskolaépület, mely a próbák állandó színhelyéül szolgál.
A csoport szeretettel vár minden olyan érdeklődőt, aki szeret táncolni, aki meg szeretné őrizni a hagyományokat, s aki tagja szeretne lenni egy igazán fergeteges közösségnek.
Támogatás célja: Ingatlan hűtési, fűtési rendszerének kiépítése megújuló energiával, nyílászáró cserével. A támogatás összege 6 millió forint. Megvalósítás éve: 2021



